Kövér László a vámpírok ellen

újkövér.jpg

Hogyan lehet egyszerre hadba szállni a rohadékokkal, és tárgyalni velük arról, hogy adjanak egy kis vért?

Tökre bírom ezt a Kövér Lacát. Nekem bejön, ha valaki maszatolás helyett, ahogy ő szokta, beszól reccsenőseket. Még akkor is bírom, ha tollforgató terroristaként esetleg nem mindenben értek vele egyet. Vagy ha – undorodva a véres történelmi ideológiáktól – egyenest hányni bírnék attól, ahogy Szálasi kutyáját, ezt mocskos, hitlerista Nyírőt védelmezi. De hát a szólás szabadsága az Országgyűlés elnökét is megilleti, úgyhogy nyomjad csak Laca, a langyosakat kiköpi az Úr!  Csak hát ne háborogj, ha elküldenek ezért az anyádba.

Most azon akadtam meg, hogy Elnök Úr milyen harcosan védi hazánkat az IMF nevű vérszipoly nemzetközi pénzintézettől. Nem ez a baj, védje csak, én spec. utálom az IMF-et nagyon. Az érthetetlen számomra az, hogy hogyan lehet egyszerre hadba szállni a rohadt vámpírokkal, és leülni velük tárgyalni arról, hogy adjanak egy kis vért? Ki érti ezt? Én nem.

Kövér a tárgyalások előtt belenyilatkozta a közszolgálatba, hogy az IMF, amely semmiképp nem akarta, hogy hazánknak sikerüljön átverekednie magát a túlsó partra (sic!), nehogy már azt higyje, hogy azt fogjuk csinálni, amit ők lediktálnak értelmetlenül (sic!). Ha én volnék az IMF, azt mondanám: nézd már, meg se szólaltam még ebben a tárgyalási körben, mire a hetyke ungarische parasztgyerek eleve megmondja, hogy értelmetlenségeket akarok és menjek a picsába. Esetleg hozzátenném, hogy milyen sajátos ez a magyar diplomáciai stílus.

Ja, Kövér hozzátette még, hogy nekünk nincs az IMF-re semmi szükségünk, ezermilliárdokban mérhető (sic!) ugyanis a pénz, amit a Külföldi Tőkés Hatalmaktól sikerült visszaszereznünk. Ez tök jó, csak tudnám, hol a búbánatban vannak azok az ezermilliárdok? És ki érzi itt úgy, hogy átért a túlsó partra? És hogy lehet, hogy valaki ennyire gátlástalanul – utoljára az őszödi pojácánál láttam ilyet – akarja verbális erőszakkal pótolni a mínuszban mérhető politikai teljesítményét?

Ezek után nyilvánvaló, hogy alakul a dolog: leül az angyalarcú Varga Mihály, szemben vele az IMF. Beszélgetnek, beszélgetnek, ám hirtelen beront a Kövér Laca harci mezben, és így rivall: „mocskos ürdüngférög, pokolravaló vámpírfajzat, eltakarodsz vissza a kénköves Ejrópába, hejj!” És általdöfi egy karóval az IMF-et, majd rászögez a földön rángatódzó testre egy feliratot, hogyaszongya: „ne bántsd a Magyart!”

Ilyesmi. Vagy az obligát seggnyalás, de akkor meg mire játszod az agyad, Laca?