Nem akarok félni
Bejegyzés alcíme...
Mégis félek. Volt náciparádé korábban is, fura, bosszantó dolog, de fölöslegesnek gondoltam a túlzott tiltakozást, hisz minden civilizált országban vonulgatnak, pofázgatnak, hazamennek. De most már nem lehet ilyen könnyedén. Évről évre többen vannak, erősödnek.
Nem csak a Hősök terén az a pár gárdista, hanem akik otthon szurkolnak nekik.
Minden dübörögve menetelő csizma megég, és a tűz martaléka lesz (Ézsaiás 9,4.). Nem akarok félni tőlük. Azt mondjátok, ki kell röhögni őket. Nem tudom kiröhögni őket. Azt mondjátok, túl kell kiabálni őket. Nem lehet túlkiabálni őket. Azt mondjátok, le kell ülni velük? Nem, már nem lehet leülni velük.
Azt mondjátok, hogy akik békét akarnak, azok az erősebbek. Ez olyan szép, hogy legszívesebben a végére tenném, bátorító résznek. De nem tehetem, mert nem igaz: most már ők az erősebbek.
Korábban kocsmai handabandázás folyt, és született néhány hülye pamflet, és egy kis Lebensraum nyomán máris zengett az ég. Ma nem hívják meg a színészt Egerbe, mert büdös zsidó. A fészbukon névvel és arccal álmodoznak új Birkenau-ról a „nem is nácik”. Közpénzből megy a főváros színházában a nyílt zsidóellenes uszítás, és csupán annyit mond rá a főpolgármester, hogy „necces”. Tiszaeszlár a Parlamentben, pogromkísérlet vidéki romák ellen, támadások zsinagógák ellen, zsidók inzultálása az utcán. Ma már a kormány egyik lapjában leírják, hogy lehetetlen a cigányokkal együtt élni, mert olyan a fajtájuk. Hetente kapom a fenyegetéseket, hogy megvernek, eltüntetnek, nemcsak engem, a családomat is. Nekem ne mondjátok, hogy nem kell komolyan venni. Mit kell komolyan venni, ha nem ezt?
Azt mondja Babarczy Eszter méltán nevezetes esszéjében, hogy nem maradhat a baloldal fő üzenete az antifasizmus. Lehet, de engem nem érdekel a baloldal, meg a jobboldal se. Ez a bolond kis ország érdekel, és a magát sirató, önsírját ásó, kegyetlen és elvakult nemzetem, amelynek nem akarom látni a vesztét. Nem akarom rejtegetni a gyerekeimet, meg a másét se. Nem akarok betört kirakatokat, égő autókat, harckocsikat, légószirénát, gettót, de minden jel arra mutat, hogy le van szarva, mit nem akarok, mert ez jön, közeledik, most fordul a sarkon.
Minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és a tűz martaléka lesz. De mikor? Megőrülök, mikor azt mondjátok, hogy nincsen semmi baj. Nem látjátok az árnyékot? Nem halljátok ki a feneketlen gyűlöletet a kommentekből, az utcai beszélgetésekből? Nem látjátok, hogyan szerveződik valami borzasztó és átfogó renddé ez az egész?
Hiányzik a végéről a bátorító rész? Hiányzik. Nekem is.
Az utolsó 100 komment: