Kereseti kimutatás: ezért perel az MTI

 

bel.jpgA szerkesztőségünk birtokába jutott  (hozta a postás) kereset alapján kimutatjuk, mitől durrant be annyira az úgynevezett közszolgálat, hogy tízmilliós kártérítésre pereljen egy újságírót. Részletek a műből.

„Az MTI Nonprofit Zrt. egy 130 éves hírügynökségi múlttal rendelkező, nemzetközileg elismert hírügynökség; Magyarország nemzeti hírügynöksége. A tevékenységére vonatkozó, a fenti írásokban megjelent állítások, illetve vélemények, melyek szerint: „ahogy szokott, arcátlanul hazudott”, „A közmédia ma azt jelenti, kisfiam, hogy a pénzünkből hazudnak nekünk”, továbbá, amelyek szerint, egyoldalúan tájékoztat, álhíreket terjeszt, dühítően ostoba tartalmakat közöl, illetve hülyíti az olvasóit, jó hírnevét, szakmai elismertségét, tekintélyét nagymértékben sérti, mivel az álítások hamisak, tartalmuk pedig indokolatlanul bántó, sértő.”

Szerkesztőségünk egybehangzó véleménye szerint az az indokolatlanul bántó és sértő, hogy Magyarország 130 éves nemzeti hírügynökségét ismét pártszócsővé silányították. Az MTVA ugyanakkor pontatlanul, eredeti stílusától megfosztva idézi lapunkat, amiért nyilván mi is perelnénk, ha ugyanekkora tahóságra volna kedvünk.

„Az írásban az alperes azt állította, hogy a www.hirado.hu  internetes oldal vezető híre – akkor, amikor a többi hírcsatorna a recesszióról számolt be – arról szólt, hogy a fonalas zöldalgát nem kell kiszedni a Balatonból. A hivatkozott cikk vezető cikk volt a hírportálon, ráadásul aznap a hírportál több cikkben is beszámolt a recesszióról.

Szerkesztőségünk szerint a vezető hír az, ami felül, leginkább szembeötlő módon látható az oldalon, nem pedig az, amit be kell írni a keresőbe. Aznap délelőtt a közszolgálati portálon a vezető anyag – az MTVA, mondjuk így, sajátos hírérzékenységének megfelelően – az volt, hogy a fonalas zöldalgát nem kell kiszedni a Balatonból. És ez, bizony, nem szerkesztőségünk szégyene.

„A blog-bejegyzés olvasói tábora nyilván nem akkora, mint egy hivatalos sajtóorgánumé, az alperes azonban – mint korábbi újságíró – nagyobb olvasottságra és figyelemre számíthat, mint egy ismeretlen személy, így írásai, véleményei közvéleményt formáló hatásúak. Könnyen belátható, hogy a nemzeti hírügynökségről a jelen keresettel sérelmezett blog-bejegyzésekben szereplő valótlan állítások, illetve indokolatlanul sértő és bántó vélemények jelentősen sértik a felperes jó hírét, szakmai elismertségét.

Valótlan tényállítás szerepel a szövegben, Balavány György ugyanis még mindig újságíró, szemben az MTI-vezetés némely tagjával. Könnyen belátható, hogy az MTI jó hírnevét nem szerkesztőségünk, hanem maga az MTVA tudná helyreállítani. Mondjuk azzal, hogy nem égeti szénné magát egy ilyen keresettel, és ezután pártatlanul tudósít. (Egyébként az exdoktor Schmitt Pállal készített interjú önmagában elég volna hogy az MTI vezetősége elveszítse a sértődés jogát.)

 „...kérem a tisztelt Törvényszéket: ... kötelezze Balavány Györgyöt az MTI Nonprofit Zrt. jó hírnevét sértő blogbejegyzések eltávolítására, valamint tiltsa el Balavány Györgyöt az MTI Nonprofit Zrt. jó hírnevét sértő további magatartásoktól.”

Értjük: dicsérj vagy kussolj. Klasszikus bolsi tempó, gratulálunk, kedves Belénessy Csaba! (Képünkön a kereset dicsőséges aláírója.)

... Kötelezze Balavány Györgyöt, hogy legalább 30 napig... fejezze ki sajnálkozását a jogsértések miatt és kérjen elnézést.”

:)))

Kötelezze Balavány Györgyöt 1.000.0000,- Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére.

Többször megszámoltuk: ez bizony hét nulla. Értjük, most volt a jutalomosztás, a vezérigazgató kilencmilliót kapott, kell a lé. Az adóforintjaink nem bizonyultak elegendőnek.

 (a képet az Indextől nyúltuk, ha nem baj. Alant a doksik, hogy kattintsatok.)

 

mtva per 001.jpg mtva per 2 001.jpg    mtva per 3 001.jpg   mtva 4 001.jpg  mtva 5 001_1.jpg