Találkoztam az Úrral, de ezt most nem részletezném.

Ha a majáknak igazuk van, akkor 21-én délelőtt beüt a világvége, és e földi pályafutást tisztelettel és kollektíve befejezzük – túlzás lenne azt állítani, hogy minden szép volt és jó, de azért akadtak kellemes pillanataink, csók mindenkinek. Az is igaz, hogy elég sok erőlködésünk bizonyul semmisnek: nemcsak a kalóriatáblázatokkal gyötörtük magunkat hiába, álmaink társadalmát sem sikerült megvalósítani; de legalább senkinek, a butáknak és a gonoszoknak sem sikerült.

Vagy igen.

A vicces az a dologban, hogy biztos vagyok benne: kamu az egész. Persze, a világunk véges, sőt csupa vég, ugyanakkor csupa kezdet, tehát nem lesz vége neki, hanem van. Folyton. Ugyanakkor biztos igaz, hogy egyszer beüt a megacóresz, és – ahogy a tudomány és a Biblia is tanítja – „az elemek égve felbomlanak”.

Személyes okok miatt (találkoztam az Úrral, de ezt most nem részletezném)  a bibliai történetben hiszek, ami azt jelenti, hogy szerintem mindannyian abban a sztoriban élünk. És ott úgy van, hogy „senki nem fogja tudni a napot és az órát” . Ezért a holnap délelőttnek látom a legkevesebb esélyét (lehet persze, hogy pont ez a trükk).

Abban a sztoriban, amiben szerintem mindannyian élünk, a világvége nem természeti csapás. Ugyanúgy az Isten viszi véghez, mint a teremtést. Nemcsak vég, hanem kezdet: átolvadás valami másba, ami rettenetes vagy nagyon szép. Mert mindaz, ami itt csonka, béna és párhuzamos, ott teljes és találkozik. Azok az egzisztenciák, amelyek a gyűlöletre utaztak, ugyanúgy elérik a célállomást, mint a többbiek. A kérdés persze az, hogy te hogy akarsz meghalni.

Nyilván vegyes a kép, mind tudtunk szeretni és gyűlölni ezerrel, de a jó tetteink számítottak botlásnak, vagy az önzésünk és gyülölködéseink? És ha rosszak voltunk, mert ebben a történetben igazából mind azok voltunk, mit tudunk csinálni a bennünk lakó rosszal? Hova a francba hajítjuk, hova dugjuk gyorsan, a Nagy Pillanat előtt, mint gengszter a szajrét, mikor már hallja a folyosón a közeledő lépteket? Ebben a történetben van valaki, aki azt mondja: add ide, hadd legyen az enyém.

Még csak annyi, hogy szerintem ma érdemes megmondani valakinek, akit szeretünk, hogy szeretjük. És esetleg – ez már nehezebb – bocsánatot kérni attól, akit nem tudtunk szeretni, pedig kellett volna. Világvége ide vagy oda, ebből baj nem lehet.