És azt a hülyeséget természetesen nem gondoljuk, hogy nem tehetett másként, mert mindig lehet másként tenni.

Azt hittem, tényleg azt hittem, és most haragszom is – magamra, Elnök Úr. Nem Önre, magamra, hogy ilyen naiv voltam, holott itt nem játszik más, csak a gránitrideg  antropológiai pesszimizmus, a többi pedig életmegrontó ábránd. Nem kell bedőlni, nem kell olyanokat gondolni, hogy  jaj, de  jó, azért mégis ott vannak ezek a normális arcok: Ángyán, aki szembefordul, Pokorni, aki elvhű, meg Ön, akinek szintén voltak kritikus megnyilvánulásai, sőt  leakalappal Trianon-beszéde: rizsa. E pillanattól az egész rizsa.  Ángyán, Pokorni a többiekkel együtt megszavazta, Ön meg aláírja, mert ez a dolguk. Akik ott vannak, azok bizony azért vannak ott, mert ott a helyük.

És azt a hülyeséget természetesen nem gondoljuk, hogy nem tehetett másként, mert mindig lehet másként tenni. Ha a jogi szituációt valóban úgy ítélte meg, Elnök Úr, hogy most kötelező aláírni, akkor le kellett volna mondania inkább. Az  kinézett volna valahogy.  De hogy „aláírom, függetlenül attól, hogy ez kinek az ízlésével találkozik”, nem néz ki sehogy. Mert ez nem ízlés dolga. Minden keserves mosakodás ellenére a történet egyértelmű: az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt és megsemmisített törvényeket a kétharmad a saját alkotmányának gránittömbjébe faragta, azzal együtt, hogy az AB ezentúl tartalmi kérdésekben nem kap lapot. Érti ezt Ön is, Elnök Úr. Innentől a jogállamot felváltja az önkény, ugyanis ha lesznek demokratikusnak tekinthető lépések a kormány részéről, azt kegyes gesztusnak kell tekinteni.

Innentől az 2013-as alaptörvénynél még az 1222-es Aranybulla is jobban érvényesíti a hatalommegosztás elvét,  hiszen záradékban rögzíti, hogy a király akaratának, ha az eltér a kodifikált közmegegyezéstől, a nemesek és a püspökök ellenállhatnak. (Ius resistendi, azaz az ellenállás joga.)  Most viszont nincs közjogi kontroll a hatalom felett, ad abszurdum  nem is kell törvényeket hozni. Csak előhozatni a gránittömböt, faragni rajta egyet alkalomadtán, oszt jónapot; az ellenzékkel el lehet csevegni időjárásról, fociról, képviselőnők fenekéről. 

Elnök Úr, még a nyáron írtam, tegező módban egy bejegyzést, direkt Önnek. Nem tiszteletlenségből tegeztem, hanem mert akkor még közel éreztem a szívemhez). Az így zárult: „Áder János, Drága Elnökünk, egy ilyen kormánynak csak kritikusai és elvtelen kollaboránsai vannak. Most még Te döntöd el, mi áll majd a neved mellett a történelemkönyvekben.”

Attól tartok, ez a lehetőség már a múlté, Elnök Úr.