Magyarország nem kér katonai csapást
Vitéz budapesti Bencsik András ismét nagyot alkotott a haza védelmében.
Nyílt levelet fogalmazott, amelyet alá is íratott számos ismert jobboldali-konzervatív értelmiségivel, Bayer Zsolttól Huth Gergelyen át nem tudom, hogy meddig, a csuda fogja végigolvasni.
Ezt a nyílt levelet Európának írta, megnyugtatásul. Közölte az aggódó Európával, hogy hazánkban nem sérülnek a demokrácia alapintézményei, sem a szólásszabadság, sem semmi, és nincsen rasszizmus sem, mindez csupán „a nemzetközi médiát uraló baloldali és liberális értelmiség reakciója a magyar választópolgárok által rájuk mért megsemmisítő vereségre”.
Azt, hogy a nemzetközi ballibre hogyan mért a magyar választópolgár megsemmisítő vereséget, a vitéz nem részletezi, de mindegy; különben az egész levél mindegy lenne, ám egy igen megkapó mozzanatára érdemes odafigyelni, idézem: „...a huszadik században nem egy esetben tapasztaltuk, hogy egy-egy bűnösnek kikiáltott ország elleni lejárató médiahadjáratot olykor valóságos katonai intervenció követ. Nem szeretnénk a bűnösnek kikiáltott országok sorsára jutni.”
Mivel a szólás földicsért szabadsága azért arra nem terjed ki, hogy mindenki következmények nélkül kimondhassa, amit egy-egy jobboldali közszereplőről gondol (a többiek szabadon mocskolhatók), így csak azt hadd állapítsam meg, hogy ez a Bencsik vitéz, hát, meglehetősen szaniszloid. Az aláíróival együtt.
A megsemmisítő csapást szenvedett liberális Európa természetesen nem fog lerohanni minket, legföljebb szétröhögi az agyát, hogy milyen érdekes észjárású a magyar jobbos értelmiség.
De miért van az, hogy mégis nekem ég a pofám, már megint?
(a kép innen való)