Balavány Poszt

2012\10\20

Sajnálom, hogy rasszista voltam

013-rhythm-10.jpg

Igen, korábban néhány dolgot másként láttam, ezért másként is beszéltem.

A legutóbbi  bejegyzésben arra hívtam fel a köz figyelmét, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök beszédében  – személyes véleményem szerint – elkövette a gyűlöletszítás bűnét: „Véget vetünk a cigánymercik korszakának! Meg fogjuk tőlük kérdezni, hogy kispofám, honnan van a fukszod és a luxusautód. Aki nem tud elszámolni vele, attól el fogjuk kobozni" –, mire az elnök emberei azt skandálták: „minden cigány bűnöző.”

Természetesen rögtön megindult a gátlástalan mocskolódás a blogomban (ez nem érdekes), valamint a „Gyuri, korábban másképp beszéltél” típusú szöveg (ez viszont érdekes).

Igen, korábban néhány dolgot másként láttam, ezért másként is beszéltem. Ifjúkori liberalizmusban szenvedő huszonévesként is másként, balos-anarchista-ateista tizenévesként is másként. Amikor pedig gyermek voltam, úgy beszéltem, mint gyermek. Az ember úton van, olvas, gondolkodik, tapasztal, áldja vagy veri sors keze, és közben formálódik. Olykor megkérdőjelez, sőt felad korábbi előfeltevéseket; másokat pedig, amiket korábban elutasított, fontolóra vesz. Vannak, akik ezt deformációnak tartják és sérelmezik; vannak, akik fejlődésnek látják és örülnek neki. Mindkét vélemény fontos, segít a tájékozódásban.

A mandiner.hu tegnap közölte a Vonás poszt mellett egy 2008-ban, a Magyar Nemzetben közölt cikkem részletét is, ilyen mondatokkal:

„... egy kétgyermekes magyar pedagógus házaspár kevesebbet keres a munkájával, mint egy négygyermekes munka nélküli cigány család segélyekből, adományokból és kétes ügyekből. Eközben cigányok egész falvakat rombolnak le, erdőket-mezőket tarolnak le, s felkoncolják, aki útjukba áll. Ahol túlerőbe kerülnek, nyíltan terrorizálják a lakosságot. És a magyarok tűrik a mindennapi Olaszliszkát. Tűrik, hogy a vagyonuk, az életük és a szavuk kevesebbet ér, mint a cigányoké. A magyarok nem tehetnek róla, hogy a „cigány politikus” kifejezésről Kolompár Orbán jut az eszükbe, aki máig nem tisztázta magát a sokmilliós sikkasztás vádja alól, vagy Horváth Aladár, esetleg az a Mohácsi Viktória, aki a magyarokat vádolja, amikor háborúznak a cigány uzsorások. A magyarság azonban tolerálja a hivatásos mocskolódókat, a kivakarózott jogvédőket, a tarkamagyar őrülteket, sőt a szocibérenc filisztereket is. Hát ez a valóság. Meg az, hogy nincs kedvem tovább az adómból eltartani naplopókat, akkor sem, ha cigányok. Tartsák el magukat, dolgozzanak, ha élni akarnak.”

A szöveg heves polémiában született, egy olyan megállapításra-sejtetésre adott dühös válaszként, miszerint „a magyar családok jelentik a fasizmus melegágyát”. Évek óta jártam a vidéket és szociografikus riportokat készítettem. Megrázó volt közelről látni, amit a tegnapi írásomban így fogalmaztam: „...a cigány-nem cigány együttélést – különösen a szegényebb területeken – mindennapos atrocitások nehezítik: lopás, rablás, garázdaság, valamint megfélemlítés és pogromhangulat.” 

De a polémia heve, persze, nem mentség.

Én írtam a Nemzetben ezt is, 2009-ben: ...A közbeszéd nyálkás lejtőn csúszik vissza a harmincas évekbe, s míg valakik a gazdasági rendnek nevezett táplálkozási lánc végéről vadásszák le a nyomorultakat... a fasizmus, ez a kollektív neurózis, tagarhatatlanul létezik.” És ezt, egy másik cikkben, ugyanott :  „...A rasszista reneszánsz elsősorban a politikai vezetés, másodsorban az egész társadalom felelőssége... Fontos hangoztatnunk, hogy egy nemzet vagyunk: összetartozunk, mindenféle származású és világnézetű magyarok. De a horogkeresztesek nem tartoznak közénk. Ők ellenségek, pláne, ha fegyverük van.”  A jobboldali sajtóban – azt hiszem – elsőként én hívtam fel a figyelmet az újjáéledő fasizmus veszélyére.

Így tán árnyaltabb az elkövetői profil: de még ez sem mentség.

Lehet mélyebbre is vájni a múltamban. A 2006-2008 közti időszakban rendszeres vendég voltam az antiszemitizmus.hu című szégyenfalon, többnyire az izraeli politikát ekéző írásaim miatt (némely megállapításomat egyébként máig fenntartom). Voltak továbbá kirohanásaim közszereplők ellen, melyekben nem csupán tevékenységüket kritizáltam, hanem személyes integritásukat is kétségbe vontam. Ezt később, egy független hírportál főszerkesztőjeként, megpróbáltam jóvátenni. De attól tartok, manapság is elvétem olykor –főleg, ha nagyon felháborít valami – az irónia és a verbális erőszak közti határt.

Az sem mentség, hogy mások is vannak így ezzel. Az az ő a saruk, ez pedig az enyém. Próbálok változtatni ezen, és ha nem megy, inkább abbahagyom az írást.

Sosem gondoltam magam rasszistának vagy antiszemitának. Nem voltak (nincsenek) általános érvényű fenntartásaim semmilyen népcsoporttal szemben.  Sohasem gondoltam, hogy minden cigány bűnöző, de ez a szöveg –  most döbbentem rá, öt év távolából – félreérthetetlenül ezt üzeni.

Ezért, tisztelt Legbelsőbb Bíróság, függetlenül kontextustól, szenvedélytől és egyéb körülményektől: e differenciálatlan, általánosító megállapítások, a cigány-magyar dichotómia emlegetése, a gyűlölet-toposzok sora miatt nem lehet mást mondani, mint hogy Balavány György írt rasszista szöveget. És ha rasszista szöveget írt, akkor rasszista volt, függetlenül attól, hogy mit gondolt önmagáról.

Sajnálom nagyon.

Azért is, mert a cigány-nem cigány együttélés problémái bonyolultabbak, mint ahogy az erről szóló veszekedésekben (pro vagy kontra) megfogalmazódnak. De ez már egy másik történet.

 

A kép innét való, Marina Abramovic „Ritmus” c. performanszán készült.

 

magyar nemzet rasszizmus antiszemita vona cigányság mandiner Balavány

2012\10\02

Jövő héttől betiltják az alkoholt is

gambler.jpgCsaládok ezreit menti így meg a kormány, hogy még nagyobb legyen a jólét.

 

 

 

 

 

 

 

Mint azt szerkesztőségünk az Orbán-kabinet egy névtelenséget kérő bennfentesétől megtudta, jövő hét elején újabb rendkívüli kormányülésre kerül sor, melynek során határoznak a teljes körű szesztilalomról. A sietséget az indokolja, hogy a kormányhatározat lépésről lépésre való, lassú előkészítése mintegy felpuhítaná a döntéshozatali folyamatot, hiszen számítani kellene az alkohol-lobbi (pl. pálinka-lovagrendek) nyomására is.

– Nincs ebben semmi meglepő – fejtette ki kormányzati forrásunk, akinek szavait a továbbaikban szó szerint idézzük:

„A játékgépeket betiltó határozat azért született, hogy a kispénzű emberek, akik természetesen kevesen vannak, hiszen nálunk nagy a jólét, ne a félkarú rablókba dobálják a jövedelmüket. Hangsúlyozni kell, hogy családok ezreit menti így meg a kormány, hogy még nagyobb legyen a jólét, és akkor még nagyobb példát tudunk mutatni Európának, ugyanakkor a nemzetbiztonsági kockázat is ki lesz küszöbölve. Ugyane logika mentén a kormány elhatározta, hogy véget vet az áldatlan helyzetnek, miszerint  minden tizedik magyar ember alkoholfüggő, s hazánkban egy lakos 12 liter tiszta szeszt fogyaszt egy évben, beleértve a csecsemőket is.”

Felvetésünkre, hogy annak idején az amerikai szesztilalom sem hozta meg a kívánt eredményt, sőt növelte a nemzetbiztonsági kockázatot – konkrétan a szervezett bűnözésnek ágyazott meg –, a magas rangú kormánytisztviselő kifejtette: nem kell kényszeresen Amerikához hasonlítgatni magunkat, hiszen épp a keleti nyitás politikájának „virágkorát éljük”.

Arra a kérdésünkre, hogy vajon a presszó-játékgépeknél jóval addiktívabb, sokkal több ember függőségét okozó online szerencsejátékokat is betiltják-e, kormányzati forrásunk azt felelte: ezekről nem hallott, de amennyiben „megfelelő információk fognak a kormány rendelkezésére állni, akkor természetesen, hiszen Navracsics miniszter úr is megmondta, hogy káros a korlátlan internethasználat. A kormány minden rossz dolgot be fog tiltani.”

Megkérdeztük, hogy ennek jegyében a közpénzek elsimicskázását, az ellenségképző retorikát, az adat- és hírhamisítást, a hatalmi gőgöt, a  demokrácia maradékának szisztemitkus felszámolását, a parttalan bigottériát, a kultúra legyalulását, az ordaseszmék népszerűsítését, Magyarország megszégyenítését és megalázását, hovatovább önmagát is be akarja-e tiltani a kormány.

Kormányzati forrásunk jelezte: nincs felhatalmazása érdemben válaszolni, helyesebb, ha írásban adjuk be a kérdéseinket. Íme.  

 

politika család alkohol demokrácia szerencsejáték

2012\09\22

Tényállás: házastárson belüli erőszak

ra_h8_portrait.jpgÉs akkor Pálfi István csillogó szájával megformálta, majd kimondta a szót: konnotáció.

Ha a hölgyek akarata az, hogy ne verjék-erőszakolják őket, és ne tekintsék szülőmasinának, akkor ez előtt, már tudjuk, a Fidesz-KDNP meghajlik; és hát igen, ez az akaratuk, sőt, anyád a konyhatündér.

Innentől lezárva az ügy, családon belüli erőszak nincs, mert a család szót negatív tartalommal nem kapcsoljuk össze. A liberalista áspiskígyó Kálmán Olga hiába vallatta Pálfi Istvánt rettenetes tizenkét percen át az atv-n, a honatya kőszirtként zárta magába a titkot, hogy mi a búbánatért nem lehet családon belüli erőszaknak nevezni a családon belüli erőszakot; csak azt mondogatta, hogy konnotáció, s ha párkapcsolatban élnének Olgával, mondana mást is, amit a hölgy nem tenne ki az ablakba. Szerintem, Olga, a kekk dumádért olyat kapnál párkapcsolatban a honatyától, hogy kerülnéd a stúdiót rendesen, viszont potyogtathatnád hetekig a mosogatólébe a könnyecskéidet.

Lesz tehát háztartáson belüli vagy párkapcsolati erőszak, azokért a szavakért nem kár;  én a házastárson belülit javasolnám, mert attól fölsejlenek tán e sötétség kozmikus dimenziói. Mindenesetre ötnaponta meghal egy nő emiatt  Magyarországon. És iszonyú sokan nyomorodnak meg, anyák és gyerekeik, testileg és lelkileg, egy életre.Tudjátok-e, hogy sohasem gyógyul meg egy vert gyerek? Én tudom.

Az ügy lezárva, lesz tényállás és fennforgás valami hazug néven, de változás nem lesz, mert az „államférfiak” nem akarnak érdemben foglalkozni a dologgal. Hát, a Fidesz-KDNP szerzett magának bizonyos konnotációkat, megint.

család erőszak Kálmán Olga Pálfi István

2012\09\21

Akasszátok föl a cigányokat?

Bejegyzés alcíme...

hangingPA_468x481.jpgPontosan tudjátok, ti ott a Parlamentben: azért ekkora a pofájuk, mert van hozzá közönségük is. Azt hiszitek, ha riszáltok nekik is egy kicsit, az hoz valamit a konyhára?

Több méter magas bitófát állított a Jobbik Debrecen belvárosában, hogy a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazza, és a párt képviselője, a neve most mindegy,  azt mondta a bitó alatt állva drámai hangon, hogy (kopizok a a hirado.hu-ról): Csak a halálbüntetés visszaállítása bírna elegendő elrettentő erővel a főként egy behatárolható szociokulturális körből érkező bűnelkövetőkkel szemben.”

A dolog, ne bíbelődjünk, jelzőkön túli. Megismétlem, jó? Ezt mondta egy magyar parlamenti párt képviselője: Csak a halálbüntetés visszaállítása bírna elegendő elrettentő erővel a főként egy behatárolható szociokulturális körből érkező bűnelkövetőkkel szemben.”

Igen, ez a mondat egy jobbikos szájból ezt jelenti: a „cigánybűnözőket” föl kell akasztani.

A kérdésem az lenne, mikor alakul antifasiszta koalícíó a Parlamentben? Mi kell még hozzá? Tiszaeszlár, vidéki pogrom, cigányakasztásos tiráda nem elég?

Ha a magukat demokratikusnak nevező pártok szóba állnak ezek után jobbikos politikusokkal ahelyett, hogy vállalnák a nyílt konfrontációt, a levegőnek nézést, a „nácinak kuss a neve” stratégiát, akkor az egész magyar politikum cinkos és – ekképp – bűnrészes a legaljasabb ordaseszmék népszerűsítésében.

Pontosan tudjátok, ti ott a Parlamentben: ezeknek azért ekkora a pofájuk, mert nagy a közönségük is, egy egyébként behatárolható szociokulturális körben. Azt hiszitek, ha riszáltok nekik is kicsit, az hoz valamit a konyhára?

Hoz, persze: szégyent és gyalázatot.

 

 (a kép nem Debrecenben, hanem Iránban készült.)

cigány jobbik halálbüntetés rasszizmus

2012\09\19

Milyen lehetett Jézus nője?

jesus20hugging.jpgElvitették szerencsétlen Varga Istvánnal a balhét, mert kimondta, amit oly sokan gondolnak.

Van valami todományos fölfedezés, miszerint Jézus egy sokadik századi kopt apokrifban a feleségéről beszélt ; túl komolyan venni nem  kell, ilyen fecnik gyakran szolgálnak csiricsáré elméletek „bizonyítékául”.  A legkorábbi kéziratokban, amelyek szemtanúktól származhattak, nincs adat róla, hogy ne lett volna Jézus egyedülálló. De ez majdnem mindegy: a hűséges házasság nem számított bűnnek, a cölibátust is később találták ki. (Mária a protestánsoknál simán férjhez megy a Szentlélekkel való násza után, és gyerekeket szül, például Jakabot.)

A Biblia nem azt hangsúlyozza Jézusról, hogy nőtlen, hanem hogy bűntelen volt. Mindenesetre, ha párkapcsolatban él, minden bizonnyal egycsajos pasi lett volna. 

Arra a kérdésre, hogy milyen lehetett (volna) a nője, szerintem a legjobb válasz, hogy boldog. Mert Jézus abban a korban és kultúrában, amikor az aszonyt sokan biológiai gépnek és másodrendű embernek tekintették, a nőkhöz gyengéd, kedves és tisztelettudó volt. Nő nem szólíthatott és nem érinthetett meg férfit, főleg egy rabbit; de Jézus maga provokált ilyen helyzeteket. Prostituáltakat fogadott magához, megszabadítva őket az életvitelükből, „tisztátalan” aszonyokat gyógyított meg. És a vallásos emberek, akik az akkori szokás szerint három dologért adtak hálát (köszönöm, hogy nem,vagyok pogány, nem vagyok szegény és nem vagyok nő), Jézus „csajozásán ” mélyen felháborodtak. Ami a názáreti mestert nagyon nem érdekelte.

A mi helyzetünkre és korunkra alkalmazva a sztorit, azt mondhatjuk: a jézusi lelkület elkelne, főleg a kereszténydemokraták háza táján. Elvitették szerencsétlen Varga Istvánnal a balhét, pedig nem tett mást, mint kimondta egy nehéz nap után, a parlamenti éjszakában azt, amit olyan sokan gondolnak.

Igen, a nő a mi társadalmunkban sokak szemében másodrendű, a formálisan (külsőlegesen) vallásos körökben különösen. És ez nem változik attól, hogy Rogánné belázad.

Amiért nem hiszem, hogy Jézusnak felesége lett volna, az az, hogy az ő felesége, pontosabban jegyese más: az egyház. Azok, akik hozzá tartoznak, akik őt akarják követni, kortól és nemtől, kultúrától és felekezettől függetlenül.

És ebbe a követésbe nem fér bele semmiféle visszaélés az erőfölénnyel, sem családon belül, sem azon kívül, tudjátok?

 

Kép innen: http://touchyaneighbor.com/2010/12/02/25-days-of-jesus-part-2-%E2%80%9Clo-i-come-%E2%80%9D/

 

 

család életmód keresztény Jézus

2012\09\13

Isten, dzsihád, rákfene

_200_of_257_.jpg

Elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen harcolnom érte, és ne kelljen megvédenem senkitől.

Az iszlám rákfene és pont – nyilakozta ma muzulmánokat tudatosan provokáló film rendezője, aki nagy bátran még a nevét is titkolja, s aki sajnálja ugyan, hogy ekkora felfordulás lett az alkotásából, de fel akarta hívni a világ figyelmét arra, hogy az iszlám az milyen egy intolerabalabalablablabla.

Persze most vígan dörzsöli a kezét és veri a klaviatúráját minden szélsőséges szekularista és iszlámgyűlölő, hogy lám, milyen gáz vallás ez, odassatok, hogy gyilkolnak, égetik az amcsi meg a zsidó zászlót, odassatok, ordítanak, öklöt ráznak;  ezek még azt sem tűrik szép csöndben, ha a vallásalapítójukat gyalázgatjuk; ez az iszlám lényege, tessék, az erőszak. Hány ember belehalt már az iszlámba, ugye? És milyen csúnyán. 

Hát igen, és az amerikai demokrácia-exportba hány ember halt bele, és milyen csúnyán? Akkor az is rákfene, és a lényege az erőszak? A liberalizmusnak a terror a lényege, mert a jakobinus diktatúra alatt súlyos kegyetlenkedések történtek? A kereszténység is rákfene, és a terror a lényege, mert ugye inkvizíció meg keresztes hadjáratok?

Nem inkább azon kéne eltűnődni, hogy mi a terror lényege? Nem lehet, hogy a terror lényege a saját eszméink – legyenek azok bármilyenek –  fensőbbrendűségébe vetett töretlen hit? Az önreflexióra való képtelenség? Az, amikor olyan magas lovon ülünk, hogy simán legyalázzuk mások világnézetét, aztán a személyét, aztán már nemcsak gyalázzuk, hanem teszünk is ellene?

Isten mindig nagyobb, mondja Barth, a prot. teológus. Allah Akbar, ez muzulmánul kábé ugyanaz. Ha ez így van, akkor az Isten elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen harcolnom érte, és ne kelljen megvédenem senkitől, nem? Elég nagy ahhoz is, hogy rábízzam magam. Nem kell senki világnézetét támadnom ahhoz, hogy boldog legyek a sajátommal.

Ha pedig, barátaim, nincsen Isten, akkor pláne le kell tenni a fegyvert. Mert akkor végképp egymásra vagyunk utalva. És akkor az sincs, aki megbocsásson, amikor kiszabadul belőlünk az állat.

isten iszlám terror kereszténység allah

2012\09\12

Paranormális aktivitás az Országházban

 

paranormal_activity_04.jpgUgye nem hisszük el, hogy csak a „szüljetek, mert méhében él a nemzet”, illetve az „abortáljatok, mert szabadok vagytok” közül választhatunk?

Tegnap este megnéztem  Paranormal Activity-t, az elsőt, vagyis az igazit. Aztán a kritikákat olvasva elcsodálkoztam: Magyarországon szinte senki sem vette észre, hogy ez a magas frászfaktorral bíró thriller valójában párkapcsolati dráma.

Adva a nő, aki nem válhat önállóvá, mert kislányként kezelik; a nő, akinek majd megmondják, aki helyett majd eldöntik, aki csak bízza rá magát a mindent jobban tudó, biztonságot adó és erős pasira. A pasira, aki a nőt csecsebecsének, szabadon alázható élvezeti cikknek, státusszimbólumnak tekinti és szereti nagyon, amíg engedelmes. Persze, a végére ki is tör a dolog a „gyilkos, aki valójában áldozat”-effektusban.

Summa: ne csodálkozzunk, pasik, ha egyszer tökön leszünk rúgva.

Ezt a jelentésréteget azért láttam tegnap ilyen élesen, mert többek közt a férfi-nő viszony problematikájától zengett az ország, Varga István parlamenti bődülete nyomán. Fikcióként nyilván elviselhetőbb a paranormális aktivitás, mint mikor az az Országházban nyilvánul meg a vitalista macsóösztön – vagyis ha egy politikus csecsebecsének, szabadon alázható élvezeti cikknek, szülőgépnek tekinti a nőket, és ezt kvázi le is nyilatkozza.

Némi tanácstalan futkorászás után a Fidesz mára kijelentette, hogy nem ért egyet Vargával, ami persze nem egészen igaz, a fundi konzervatívok simán egyetértenek vele, pontról pontra, az asszony ebben a rendszerben biológiai fogalom; mindegy, mégis emberi és értékelendő, hogy benne hagyták Vargát abban, amit produkált.

Ami ma reggel kiverte nálam a biztit, az az MSZP nőtagozatának nyilatkozata volt. Varga mondjon le, értem, politikusból vagytok ti is. De ez: „A Fidesz által elfogadott új magyar Alaptörvény a nők szexuális és reproduktív jogainak korlátozására tesz kísérletet és tavaly tavasszal láttunk Magyarországon uniós pénzből finanszírozott abortuszellenes plakátkampányt is”, szerény véleményem szerint szintén paranormális. Ugye nem hisszük el, hogy csak a „szüljetek, mert méhében él a nemzet”, illetve az „abortáljatok, mert szabadok vagytok” közül választhatunk? Ugye nem hisszük el senkinek azt a baromságot, hogy az abortusz a női szabadság fokmérője?

Normális ember abortuszellenes. Ennek semmi köze a női szabadsághoz. Ha egy nő olyan helyzetbe kerül, hogy a magzati élet megszakítását fontolgatja, akkor mentális és szociális segítségre van szüksége, azonnal, amit ez a hülye társadalom nem ad meg neki. Ha már túl van rajta, akkor is segítségre van szüksége a megbélyegzés helyett, nyilván.

Nekünk meg a démonizált, „szélsőségre szélsőség” - mintájú közéleti csaták helyett józan társadalom- és családpolitikára lenne szükségünk, végre.

 

 

férfi abortusz varga MSZP

2012\09\10

Gyurcsány megijeszti a diktatúrát

hunger6.jpgHát ez most biztos bejön. A diktatúra összeszarja magát, mert megkapta az ultimátumot: ha nem tér meg egy héten belül, Gyurcsány Ferenc lead pár kilót.

Gyurcsányban az a jó, hogy már nem az országból, csak saját magából tud (még nagyobb) hülyét csinálni.

Ferenc, az egyhetes éhségsztrájk nem éhségsztrájk, hanem léböjtkúra. Az éhségsztrájk az, ha tényleg hajlandó vagy megdögleni, majd mások lelkén száradni  valami magasztos célért.

De mivel az előző diktátor pont te voltál, attól tartok: sokak számára ez az opció sem olyan rémületes.

(a kép a Hunger c. filmből való)

gyurcsány diktatúra éhségsztrájk

2012\09\08

Orbán Viktor tényleg megbuggyant?

,ecet.JPGA kérdés korántsem irreleváns.

Orbán lehülyézése az utóbbi időben egyre gyakoribb: a múlt héten az Amerikai Magyar Népszava közölt tudományoskodó cikket arról, hogy vajon milyen elmebajban szenved a miniszterelnök, amire frappáns riposzt jelent meg a hvg.hu-n, miszerint illetlenség valakinek az elmeállapotán élcelődni.

Most meg a tiszteletre méltó Róna Péter állítja, hogy Orbán szellemileg leépült.

A Fidesz egyébként nyilván nem sértődhet meg ilyesmin, emlékeim szerint Deutch Tamás még fürkorában hívott össze sajótájékoztatót, melynek kizárólagos témája Gyurcsány elmeállapotának elemzése volt. Az ellenfél lehülyézése a bibliai tiltás ellenére (Mt 5,22) az egész modern korban szerves része a vitakultúrának, szelavi.

De vajon mi a helyzet, úgy valójában, Orbán Viktor agyával?

Úgy vélem, a kérdés korántsem irreleváns, és nem kéne diszkréten szőnyeg alá söpörni. Más betegségén tényleg nem illendő élcelődni; a  reszkető kezű agysebészen vagy az erősen rövidlátó buszsofőrön sem kacagnánk, de helyesnek látnánk, ha sürgősen felhagynának a tevékenységükkel. Ha Orbán szellemileg leépült, akkor szakorvosi segítségre van szüksége, nekünk pedig másik miniszterelnökre, kb. tegnap.

Vannak jelek. Nem a ziláltságot, a feltűnő püffedtséget, a szemlátomást lassuló verbális reflexeket vagy az egyesek szerint fura arcmozgásokat sorolnám ide, ezek lehetnek a túlhajszoltság, kimerültség, sőt egészen egyszerűen az idősödés jelei is. Az sem elképzelhetetlen, hogy a miniszterelnök pánik-szindrómás, vagy a bipoláris depresszió középsúlyos változatától szenved; mindettől még lehetne pompás politikus. Azonban a teljes kontrollvesztés, a realitásérzék eltűnése, a tényektől való makacs elzárkózás szerintem másra utal.

Nem hiszem, hogy Orbán Viktornak széthullott volna az agya. Attól tartok, a helyzet súlyosabb. Az utóbbi kb. tíz évben Orbán durva személyiségtorzuláson ment át. Nyilván nagyon erőteljes kiválasztottság-tudata van, egyértelműen konfliktusfüggő, és az a tévképzet alakult ki nála, hogy mindig mindent ő tud a legjobban. Nyilván voltak esetek, amikor valóban így volt, hiszen rendkívül éles eszű ember. Viszont mára az önreflexióra való készség legkisebb jelét sem mutatja; ha bármilyen ellenállásba ütközik, azt szerinte ellenséges erők okozzák, amiket le kell győzni, azonnal és végérvényesen megsemmisíteni. Vannak a történelemben ilyen vezénylő tábornokok, cézárok és váteszek.

Valakik nagyon várták az égi küldöttet, hát rábeszéltek valakit arra, hogy ő az; Orbánt valószínűleg nem is kellett nagyon győzködni.

A fő probléma, hogy ez kollektív delírium. A vezérért kritikátlanul rajong a környezete. Érzelmileg és egzisztenciálisan olyan erősen kötődnek hozzá, hogy már el sem tudják képzelni nélküle az életüket. Rá nem  döbbennének, hogy ez a király rég mezítelen, hogy ez a vátesz lóvá tesz; akkor sem ismerik be maguknak az igazságot, amikor a csatát már rég csak a térképasztal fölé hajolva vívják, s csupán üszkös romok vannak a bunkeren kívül.

Őrizzen minket a Mindenható Isten.

2012\09\06

Kereseti kimutatás: ezért perel az MTI

 

bel.jpgA szerkesztőségünk birtokába jutott  (hozta a postás) kereset alapján kimutatjuk, mitől durrant be annyira az úgynevezett közszolgálat, hogy tízmilliós kártérítésre pereljen egy újságírót. Részletek a műből.

„Az MTI Nonprofit Zrt. egy 130 éves hírügynökségi múlttal rendelkező, nemzetközileg elismert hírügynökség; Magyarország nemzeti hírügynöksége. A tevékenységére vonatkozó, a fenti írásokban megjelent állítások, illetve vélemények, melyek szerint: „ahogy szokott, arcátlanul hazudott”, „A közmédia ma azt jelenti, kisfiam, hogy a pénzünkből hazudnak nekünk”, továbbá, amelyek szerint, egyoldalúan tájékoztat, álhíreket terjeszt, dühítően ostoba tartalmakat közöl, illetve hülyíti az olvasóit, jó hírnevét, szakmai elismertségét, tekintélyét nagymértékben sérti, mivel az álítások hamisak, tartalmuk pedig indokolatlanul bántó, sértő.”

Szerkesztőségünk egybehangzó véleménye szerint az az indokolatlanul bántó és sértő, hogy Magyarország 130 éves nemzeti hírügynökségét ismét pártszócsővé silányították. Az MTVA ugyanakkor pontatlanul, eredeti stílusától megfosztva idézi lapunkat, amiért nyilván mi is perelnénk, ha ugyanekkora tahóságra volna kedvünk.

„Az írásban az alperes azt állította, hogy a www.hirado.hu  internetes oldal vezető híre – akkor, amikor a többi hírcsatorna a recesszióról számolt be – arról szólt, hogy a fonalas zöldalgát nem kell kiszedni a Balatonból. A hivatkozott cikk vezető cikk volt a hírportálon, ráadásul aznap a hírportál több cikkben is beszámolt a recesszióról.

Szerkesztőségünk szerint a vezető hír az, ami felül, leginkább szembeötlő módon látható az oldalon, nem pedig az, amit be kell írni a keresőbe. Aznap délelőtt a közszolgálati portálon a vezető anyag – az MTVA, mondjuk így, sajátos hírérzékenységének megfelelően – az volt, hogy a fonalas zöldalgát nem kell kiszedni a Balatonból. És ez, bizony, nem szerkesztőségünk szégyene.

„A blog-bejegyzés olvasói tábora nyilván nem akkora, mint egy hivatalos sajtóorgánumé, az alperes azonban – mint korábbi újságíró – nagyobb olvasottságra és figyelemre számíthat, mint egy ismeretlen személy, így írásai, véleményei közvéleményt formáló hatásúak. Könnyen belátható, hogy a nemzeti hírügynökségről a jelen keresettel sérelmezett blog-bejegyzésekben szereplő valótlan állítások, illetve indokolatlanul sértő és bántó vélemények jelentősen sértik a felperes jó hírét, szakmai elismertségét.

Valótlan tényállítás szerepel a szövegben, Balavány György ugyanis még mindig újságíró, szemben az MTI-vezetés némely tagjával. Könnyen belátható, hogy az MTI jó hírnevét nem szerkesztőségünk, hanem maga az MTVA tudná helyreállítani. Mondjuk azzal, hogy nem égeti szénné magát egy ilyen keresettel, és ezután pártatlanul tudósít. (Egyébként az exdoktor Schmitt Pállal készített interjú önmagában elég volna hogy az MTI vezetősége elveszítse a sértődés jogát.)

 „...kérem a tisztelt Törvényszéket: ... kötelezze Balavány Györgyöt az MTI Nonprofit Zrt. jó hírnevét sértő blogbejegyzések eltávolítására, valamint tiltsa el Balavány Györgyöt az MTI Nonprofit Zrt. jó hírnevét sértő további magatartásoktól.”

Értjük: dicsérj vagy kussolj. Klasszikus bolsi tempó, gratulálunk, kedves Belénessy Csaba! (Képünkön a kereset dicsőséges aláírója.)

... Kötelezze Balavány Györgyöt, hogy legalább 30 napig... fejezze ki sajnálkozását a jogsértések miatt és kérjen elnézést.”

:)))

Kötelezze Balavány Györgyöt 1.000.0000,- Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére.

Többször megszámoltuk: ez bizony hét nulla. Értjük, most volt a jutalomosztás, a vezérigazgató kilencmilliót kapott, kell a lé. Az adóforintjaink nem bizonyultak elegendőnek.

 (a képet az Indextől nyúltuk, ha nem baj. Alant a doksik, hogy kattintsatok.)

 

mtva per 001.jpg mtva per 2 001.jpg    mtva per 3 001.jpg   mtva 4 001.jpg  mtva 5 001_1.jpg

média per újságíró közszolgálat MTVA Balavány

süti beállítások módosítása