Vidnyánszky és a másik fajta
.jpg)
A Nemzeti Színházat a jobboldali gondolat építette és tartotta életben, a másik fajta gondolat láttuk, mit csinált belőle. (Vidnyánszky Attila)
Ha Vidnyánszky ilyen megnyilvánulásokat tesz, úgy végképp kiiratkozik a komolyan vehető közszereplők közül, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, amire a mondata rávilágít, arra ugyanis, hogy az úgynevezett jobboldali közbeszédben mivé korcsosult a nemzet fogalma: az ország lakosságának fideszes részét jelenti. A többi az idegenszívű, a liberális, a komcsi, a buta, az érzéketlen, az ateista, a kétes származású, a senki, a ne legyen. Vagyunk mi, a nemzet, akiké – no természetesen! – a nemzet színháza, és hát vannak a „másik fajta gondolatot” képviselők, akik már eddig is túl sokat kaptak, akiket hagytunk túl messzire jutni, és látjuk, mi lett belőle.
Orbán Viktor is ebben az értelemben hivatkozik lépten-nyomon „a magyar emberekre”.„ Kiálltunk a magyar emberek döntése mellett, és közösen megalkottuk Magyarország új alaptörvényét.” A magyar emberek azok, akik Orbánt követik, a politikáját támogatják. Amiből egyenesen következik, hogy a többi nem magyar ember.
Vidnyánszky tehát csak kimondta, amit keserűen tudunk: ahhoz, hogy a Nemzeti Színházat magunkénak érezhessük, nem elég magyarnak születni, hanem megfelelő (jobboldali) politikai elköteleződés is kell hozzá. A többinek coki.
Annyira szeretném remélni, hogy mindez csak e hatalomtól részeg, pervertált elitre jellemző! De már nem remélem.
Inkább azt mondom szomorúan: azért nincs nemzeti színház, mert valójában nemzet sincs. A nyelvi, kulturális és sorsközösség, amire gondolni illik a nemzet szó hallatán, puszta absztrakció, vágyálom. Nem értjük egymás nyelvét, nincs közös kultúránk, nincs közös történelmünk sem. Saját történeteink, zárt szubkultúráink vannak. Meg egymásra acsargó táboraink, amelyeket hidegfejű haszonlesők, vagy vátesztudatú megszállottak vezényelnek hadba.
Mi lesz, ha ez így megy tovább? És mitől menne másképp?
