Békében akarunk élni! Olyan világban, amelyben a problémákat nem erőszakkal próbálják megoldani, hanem közös erőfeszítéssel. Ahol a nehézségek láttán megoldást keresnek, nem pedig bűnbakokat.(...) így együtt már hangosabbak vagyunk a gyűlölet minden szavánál és együtt erősebbek vagyunk már a gyűlölet minden tetténél. (Bajnai Gordon) 

Most azt is megmutatta, hogy a rizsa, miszerint felül kíván emelkedni a gyűlölet kultúráján –melyben a politikai ellenfél megsemmisítendő ellenség –, mennyire csak rizsa.

Orbán szobrának – a szimbólumok nyelvén: neki magának – lefejezésével és leköpködésével a fő baj az, hogy megtörtént, meg hogy azóta is megy a magyarázkodás. Ahelyett, hogy kiállna az ún. demokratikus ellenzék és elhatárolódna önmagától.

A magyarázkodás az, hogy  dejszen, ha egyszer tényleg diktátor az Orbán, hát csupán erről szólt a dolog; az üzenet, hogy a Rettenetes Orbáni Diktatúra  helyett majd teremt a baloldal egy szebb, jobb, részvételibb magyar hazát stb.; akik pedig fanyalognak, ne fanyalogjanak inkább, fene azt a kényes ízlésüket.

A Varánusz blog föl is teszi a kérdést, ugyan mihez képest volt ez durva – és azzal válaszol, hogy a rezsim rémtetteihez képest abszolút nem, sőt: végre kicsit tökösebbnek láthatjuk a bajnaistákat, s így legalább a sajtó odafigyel rájuk. Érdekes érvelés. Mondjuk, ezzel az erővel Bajnai odacsinálhatna nyilvánosan Orbán kapuja elé, ez a világsajtó érdeklődését is fölkeltené, ugyebár. Csak épp még valószínűtlenebbé válna, hogy komolyan veszik. 

A Vincent körülbelül ugyanezt mondja, hozzátéve, hogy bizony itt mocskos kampány lesz, szelaví, s hát a „mocskos munkát is el kell végezni valakinek”, legyen ez – javasolja – az MSZP-nél Szanyi, az E14-nél meg a Szolidaritás.

Csak azt felejti el a Vincent, hogy mitől lesz mocskos a kampány. Elárulom, kedves Vincent: például tőletek. Tőlünk, horribile dictu. Mindenkitől, aki részt vesz benne, ráadásul így. 

Bajnai már sokszor megtagadta az eredeti, egyébként sem túl racionális  ígéreteit (nem akar miniszterelnök lenni, nem akar messiási szerepben tetszelegni, nem a 2010 előtti korszakot akarja restaurálni stb.). Hát most azt is megmutatta, hogy a rizsa, miszerint felül kíván emelkedni a gyűlölet kultúráján, melyben a politikai ellenfél megsemmisítendő ellenség, mennyire csak rizsa. Rizsa habbal. 

A valóság az, hogy az ellenfelet szimbolizáló szobrot rituálisan meg kell csonkítani, meg kell gyalázni. És aztán meg kell magyarázni, hogy ez így rendben is van.

A magyar társadalom valójában nem Orbán Viktortól szenved. Orbán ténykedése – hatalmi túlterjeszkedéseivel, vérlázító arroganciájával, válságfokozó politikájával egyetemben – szerves folytatása és kiteljesedése annak, amit pl. a szocik műveltek előtte. Az engesztelhetetlen  gyűlölet, a másik oldal, a nem-mi, a nem-én megsemmisítésének, felkoncolásának, térképről való letörlésének olthatatlan vágya: ez az alapbaj. Amíg ebből nem kezdünk gyógyulni, semminek semmi értelme nincsen.   

(a képet, mint látszik, loptam)

Vitéz budapesti Bencsik András ismét nagyot alkotott a haza védelmében.

Nyílt levelet fogalmazott, amelyet alá is íratott számos ismert jobboldali-konzervatív értelmiségivel, Bayer Zsolttól Huth Gergelyen át nem tudom, hogy meddig, a csuda fogja végigolvasni. 

Ezt a nyílt levelet Európának írta, megnyugtatásul. Közölte az aggódó Európával, hogy hazánkban nem sérülnek a demokrácia alapintézményei, sem a szólásszabadság, sem semmi, és nincsen rasszizmus sem, mindez csupán „a nemzetközi médiát uraló baloldali és liberális értelmiség reakciója a magyar választópolgárok által rájuk mért megsemmisítő vereségre”.

Azt, hogy a nemzetközi ballibre hogyan mért a magyar választópolgár megsemmisítő vereséget, a vitéz nem részletezi, de mindegy; különben az egész levél mindegy lenne, ám egy igen megkapó mozzanatára érdemes odafigyelni, idézem:  „...a huszadik században nem egy esetben tapasztaltuk, hogy egy-egy bűnösnek kikiáltott ország elleni lejárató médiahadjáratot olykor valóságos katonai intervenció követ. Nem szeretnénk a bűnösnek kikiáltott országok sorsára jutni.”

Mivel a szólás földicsért szabadsága azért arra nem terjed ki, hogy mindenki következmények nélkül kimondhassa, amit egy-egy jobboldali közszereplőről gondol (a többiek szabadon mocskolhatók), így csak azt hadd állapítsam meg, hogy ez a Bencsik vitéz, hát, meglehetősen szaniszloid. Az aláíróival együtt.

A megsemmisítő csapást szenvedett liberális Európa természetesen nem fog lerohanni minket, legföljebb szétröhögi az agyát, hogy milyen érdekes észjárású a magyar jobbos értelmiség.

De miért van az, hogy mégis nekem ég a pofám, már megint?

(a kép innen való) 

És azt a hülyeséget természetesen nem gondoljuk, hogy nem tehetett másként, mert mindig lehet másként tenni.

Azt hittem, tényleg azt hittem, és most haragszom is – magamra, Elnök Úr. Nem Önre, magamra, hogy ilyen naiv voltam, holott itt nem játszik más, csak a gránitrideg  antropológiai pesszimizmus, a többi pedig életmegrontó ábránd. Nem kell bedőlni, nem kell olyanokat gondolni, hogy  jaj, de  jó, azért mégis ott vannak ezek a normális arcok: Ángyán, aki szembefordul, Pokorni, aki elvhű, meg Ön, akinek szintén voltak kritikus megnyilvánulásai, sőt  leakalappal Trianon-beszéde: rizsa. E pillanattól az egész rizsa.  Ángyán, Pokorni a többiekkel együtt megszavazta, Ön meg aláírja, mert ez a dolguk. Akik ott vannak, azok bizony azért vannak ott, mert ott a helyük.

És azt a hülyeséget természetesen nem gondoljuk, hogy nem tehetett másként, mert mindig lehet másként tenni. Ha a jogi szituációt valóban úgy ítélte meg, Elnök Úr, hogy most kötelező aláírni, akkor le kellett volna mondania inkább. Az  kinézett volna valahogy.  De hogy „aláírom, függetlenül attól, hogy ez kinek az ízlésével találkozik”, nem néz ki sehogy. Mert ez nem ízlés dolga. Minden keserves mosakodás ellenére a történet egyértelmű: az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt és megsemmisített törvényeket a kétharmad a saját alkotmányának gránittömbjébe faragta, azzal együtt, hogy az AB ezentúl tartalmi kérdésekben nem kap lapot. Érti ezt Ön is, Elnök Úr. Innentől a jogállamot felváltja az önkény, ugyanis ha lesznek demokratikusnak tekinthető lépések a kormány részéről, azt kegyes gesztusnak kell tekinteni.

Innentől az 2013-as alaptörvénynél még az 1222-es Aranybulla is jobban érvényesíti a hatalommegosztás elvét,  hiszen záradékban rögzíti, hogy a király akaratának, ha az eltér a kodifikált közmegegyezéstől, a nemesek és a püspökök ellenállhatnak. (Ius resistendi, azaz az ellenállás joga.)  Most viszont nincs közjogi kontroll a hatalom felett, ad abszurdum  nem is kell törvényeket hozni. Csak előhozatni a gránittömböt, faragni rajta egyet alkalomadtán, oszt jónapot; az ellenzékkel el lehet csevegni időjárásról, fociról, képviselőnők fenekéről. 

Elnök Úr, még a nyáron írtam, tegező módban egy bejegyzést, direkt Önnek. Nem tiszteletlenségből tegeztem, hanem mert akkor még közel éreztem a szívemhez). Az így zárult: „Áder János, Drága Elnökünk, egy ilyen kormánynak csak kritikusai és elvtelen kollaboránsai vannak. Most még Te döntöd el, mi áll majd a neved mellett a történelemkönyvekben.”

Attól tartok, ez a lehetőség már a múlté, Elnök Úr.

Az sem hatotta meg őket, hogy  Selmeczi Gabi mosolyogva nyújtja feléjük az aprósüteményt!

Az olajozottan működő igazsággépezet révén tudhatjuk: a Bajnai Gordon, valamint a magyarellenes liberálcionista, buzidrogos lobbi által felcukkolt vandál fiatalok főképp amiatt hőbörögtek, hogy a kormány alkotmányban kívánja garantálni a családi élet tisztaságát. A dögök beszakítottak ajtót-ablakot, ordítozásukkal megfélemlítették az ott dolgozókat, egy hölggyel fizikai inzultusba is keveredtek. Még az sem hatotta meg őket, hogy  maga Selmeczi Gabriella nyújtja feléjük az illatozó aprósüteményt. A kár állítólag megközelíti a félmillió forintot.

Ezek  túlmennek minden tolerálható határon, ezek visszaélnek a demokráciával. Ezek meg sem érdemlik a demokráciát. Nagyon helyes, hogy Bencsik András mozgósította ellenük a Békemenet aktivistáit, akik ismét példát mutathattak krisztusi szelídségükből.

Természetesen az, hogy a fiatalokat maga a kormány hergelte föl, hiszen arcátlanul jogfosztó, az Alkotmánybíróság korábbi határozatait érvénytelenítő alaptörvény-módosításra készül, s hogy a tüntetők valójában nem bántottak senkit, sőt, őket támadták meg, nos: mindez csupán a liberális körök propagandaszövege. Azoké, akik a hatalom visszaszerzése érdekében semmitől sem riadnak vissza. Mi inkább higgyünk annak, aki még sohasem hazudott az embereknek. 

(a kép innen .)

Frissítés! Tálos Lőrinc újságíró részt vett a tüntetésben, és a facebook-on közzétette személyes beszámolóját: "Akkor röviden megosztanám a betört üveg történetét. Simán, minden erőszak nélkül bementünk a vaníliás karikák után, az ajtót se kellett betolni, mert tálcával a kézben nem is lehet ellentartani. A székház bejáratának dupla ajtaja van, egy pár négyzetméteres előtérbe lépve egy dupla, üveges ajtó állta utunkat, amelyen kijött pár alkalmazott és akit értek, azt cibálni kezdték. Bartók Gyét is csúnyán megtépték, egy másik srácot meg úgy rángatták, hogy az egyik, az üvegajtónak háttal álló alkalmazott közben (szerintem nem szándékosan) beverte az üveget (közben azt skandáltuk, hogy "Engedd el! Engedd el!)". A félmilliós kárról meg annyit, hogy nem a Közgéppel kéne kicseréltetni a sima (nem metszett, nem homokfúvott), 4 mm-es, maximum 25x40-es üvegtáblát és akkor meglenne pár ezer forintból.”

De mindez természetesen tömény hazugság.

Nem is lehet más, ugyanis az igazság 2010-ben átállt a Fidesz oldalára, és onnan el sem mozdul azóta.

Mindenféle hazugsággal ellentétben, a közmunkások havi hetvenvalahány-ezer forintot keresnek. (Miniszterelnök évet értékel.)

A kormányfő láthatólag nem elégszik meg az igazmondó juhász szerepével (vö.pl. „én nem hazudtam soha az embereknek”), le is rántja a leplet AZOKRÓL, akik a Magyar Embereket meg akarják téveszteni.

Az ordas, sötétben bujkáló és rémhírterjesztő ellen-fülkeforradalmárok ugyanis olyasmit állítanak, hogy a közmunkaprogram, mint munkahelyteremtés és jövőalapozás orbitális kamu, meg hogy nyolc órás munkáért 47 ezer forintot adni disznóság, mivel az alig több, mint a létminimumként megállapított összeg fele, ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy lapáttámasztás helyett valóban értékteremtő, hasznos tevékenységet végezzen a közmunkás, szemben például a hanyatló és vesztébe tántorgó Nyugat gyakorlatával, például Németországgal, ahol ha csak heti húsz óra közmunkát vállal valaki, az ebből befolyó havi nettó jövedelme 1027 euró, és ezen felül a lakást az állam fizeti, vagy Franciaországban, ahol a közmunkás nettó 7 eurós (1862 forintos) órabérért dolgozik, satöbbi és satöbbi.

Ezzel szemben a Magyar Összeg, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, „hetvenvalahány-ezer”. (Hajszálpontosan  nem ugrott be a kormányfőnek, sebaj.) 

Értjük, csak egyetlen észrevétel: Orbán Viktor a bruttó bérről beszélt, és erre a körülményre nem tért ki külön; vagyis az aljas és idegenszívű tény mégiscsak az marad, hogy a közmunkás negyven-valahány ezer forintot kap.

Hát így kell ezt, Miniszterelnök Úr. Igazat mondani, csakis a színtiszta igazat, reggel, éjjel meg este.  

A Nemzeti Színházat a jobboldali gondolat építette és tartotta életben, a másik fajta gondolat láttuk, mit csinált belőle. (Vidnyánszky Attila)

Ha Vidnyánszky ilyen megnyilvánulásokat tesz, úgy végképp kiiratkozik a komolyan vehető közszereplők közül, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, amire a mondata rávilágít, arra ugyanis, hogy az úgynevezett jobboldali közbeszédben mivé korcsosult a nemzet fogalma: az ország lakosságának fideszes részét jelenti. A többi az idegenszívű, a liberális, a komcsi, a buta, az érzéketlen, az ateista, a kétes származású, a senki, a ne legyen. Vagyunk mi, a nemzet, akiké – no természetesen! – a nemzet színháza, és hát vannak a „másik fajta gondolatot” képviselők, akik már eddig is túl sokat kaptak, akiket hagytunk túl messzire jutni, és látjuk, mi lett belőle.

Orbán Viktor is ebben az értelemben hivatkozik lépten-nyomon „a magyar emberekre”.„ Kiálltunk a magyar emberek döntése mellett, és közösen megalkottuk Magyarország új alaptörvényét.” A magyar emberek azok, akik Orbánt követik, a politikáját támogatják. Amiből egyenesen következik, hogy a többi nem magyar ember.

Vidnyánszky tehát csak kimondta, amit keserűen tudunk: ahhoz, hogy a Nemzeti Színházat magunkénak érezhessük, nem elég magyarnak születni, hanem megfelelő (jobboldali) politikai elköteleződés is kell hozzá. A többinek coki. 

Annyira szeretném remélni, hogy mindez csak e hatalomtól részeg, pervertált elitre jellemző! De már nem remélem. 

Inkább azt mondom szomorúan: azért nincs nemzeti színház, mert valójában nemzet sincs. A nyelvi, kulturális és sorsközösség, amire gondolni illik a nemzet szó hallatán, puszta absztrakció, vágyálom. Nem értjük egymás nyelvét, nincs közös kultúránk, nincs közös történelmünk sem. Saját történeteink, zárt szubkultúráink vannak. Meg egymásra acsargó táboraink, amelyeket hidegfejű haszonlesők, vagy vátesztudatú megszállottak vezényelnek hadba. 

Mi lesz, ha ez így megy tovább? És mitől menne másképp? 

Ha ilyen mondatokban beszélünk, akkor vége van, lehúzhatjuk a redőnyt, és nem marad más, mint a tajtékzó, vak, feneketlen gyűlölet.

A Magyar Narancsban minap  megjelent cikk Wallenberg, a zsidók és amerikaiak ügynöke címen egy bécsi lapra hivatkozva azt állítja, hogy Schmidt Mária – és vele a „jobboldal” – megbecstelenítette a zsidómentő Raoul Wallenberg emlékét, és nyilvánosan „gyalázta” a zsidóságot.

„Schmidt mindenekelőtt kijelentette – írja – : „ami a zsidósággal 1944 márciusát, Magyarország német megszállását követően történt, nagy tragédiának számít. Ám addig ők lényegesen jobban éltek, mint európai hitsorsosaik.” A történész – a jelen lévő szakértők felháborodására – nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, hogy több, a zsidóságot súlyosan diszkrimináló törvény született ezt megelőzően is Magyarországon. Schmidt érzékeltette, hogy szerinte inkább a zsidóság követett el illojalitást, amivel kivívhatta maga ellen a sorsot, elvégre a cionista mozgalmakban való részvétele a két világháború között identitásának kettősségét jelezte, ami – szerinte – visszaköszön a háborút követően a zsidó kommunista funkcionáriusok magatartásában is. Ami pedig Wallenberget illeti, Schmidt szerint őt a zsidó-amerikai Joint fizette, és egyébként is, ma már köztudott, hogy az amerikai titkosszolgálatnak, az OSS-nek dolgozott.”

Az eredeti szöveg itt található. Schmidt – mint egyébként soha – ezúttal sem mondott rosszat a zsidóságról. Mint mindig, ezúttal is elítélően szólt a zsidótörvényekről. Nem mondta és nem érzékeltette, hogy a zsidóság a legkisebb mértékben is okolható lenne a holokausztért. Az, hogy ’44 előtt kevesebb retorzió érte a zsidóságot Magyarországon, mint például Romániában, tényállítás, amit egyébként egy mártír cionistától idéz.  A magyaroszági cionistákat (ezt a témát igen jól ismeri) épphogy asszimiláns csoportnak írja le, tehát az ellenkezőjét álltíja, mint amit a Narancs-cikk neki tulajdonít. Wallenberg (máig sem egészen tisztázott) kapcsolata az OSS-szel közhely, aminek nincs jelentősége a szerző által vizionált „jobboldali körökben”. (Nem is igen tudják.) Schmidt nemcsak hogy nem inszinuálta a svéd diplomatát, hanem hősként és példaképként méltatta. 

Ám Magyar Narancs cikkírója még tovább megy, ezt állítva:  „bizony, a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.” Ezt a mondatot elolvastam párszor, mire elhittem, hogy egy újságíró képes volt leírni, egy szerkesztő pedig leokézni.

A jobboldal eredendő rasszizmusa elkeserítően ostoba mítosz, akár a balosok idegenszívűsége, a zsidók kalmárlelkűsége, a cigányok bűnöző volta, a katolikusok pedofíliája, az arabok erőszakossága és így tovább. De a cikkíró ezen is túlmegy: azt álltja, mindenkinek kötelező a rasszizmus, aki jobboldali akar lenni. Ezzel szemben még érvelni is fölösleges, ez egyszerűen hazugság, sőt gyűlölet-bűncselekmény, a társadalom egyik felének morális megsemmisítése. Ha ilyen mondatokban beszélünk, akkor vége van, lehúzhatjuk a redőnyt, és nem marad más, mint a tajtékzó, vak, feneketlen gyűlölet. Akkor csak pusztítjuk egymást  tovább, míg az esélye is elvész, hogy valaha normálisabb Magyarországon élhessünk.

Én nem vagyok sem liberális, sem balos, sem jobbos. (Konzi talán, ha az az ideológia-kritikát, a dinamikus reflexiót, a valóságból való kiindulást és a nem-dogmatikus elvhűséget jelenti). Biztos vagyok benne, hogy nem csak a „jobb”-, hanem az ún. baloldalliberális oldalon, és a Magyar Narancs újságírói közt is többségben vannak a tisztességes, jóakaratú emberek, akik elborzadnak ilyen mondatoktól: „a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.” Ilyen mondatokat leírni bűn. Ha pedig már leírattak, az ilyen mondatokat meg kell bánni és bocsánatot kell értük kérni.

TISZTELT LÁTOGATÓK, ARA-KOVÁCS ATTILA, AZ IDÉZETT CIKK SZERZŐJE IDŐKÖZBEN EGYES ÁLLÍTÁSAIÉRT ELNÉZÉST KÉRT. RÉSZEMRŐL AZ ÜGY LEZÁRVA. IGEN JÓ LENNE, HA NEM CSAK A VÁDASKODÁS, DE AZ ÖNREFLEXIÓ KULTÚRÁJÁT IS SIKERÜLNE MEGTEREMTENÜNK. ÉN EBBEN ARA-KOVÁCS ATTILÁT, HA NINCS ELLENE KIFOGÁSA, INNENTŐL PARTNERNEK TEKINTEM.

(A képen Raoul Wallenberg Tel-Aviv-i szobra látható.)

Tisztelettel szólok, hogy a 2014-es választásokat a Fidesz-KDNP fogja nyerni, vélhetően nagy arányban. Erre az eshetőségre készül valaki, mármint őrajtuk kívül?  

A Nézőpont Intézet felmérési eredménye szerint  (ami valamennyi tévedést nyilván tartalmaz) a jelenlegi kormány 30 százalékponttal vezet a biztos választók között a legerősebb ellenzéki párttal szembenb, ami ráadásul az MSZP. Ez  nem kicsi arány, hanem nagy. (Még akkor is, ha nehezen hihető.)

A Fidesz ügyesen fanatizálja a táborát, úgyhogy az nem olvad különösebben. Voltak intézkedések jócskán, amik népszerűségvesztést okozhattak volna: megszorítás megszorítás hátán, csökkenő foglalkoztatottság, vicek-vacak makro- és mikroadatok, de ezeket a propagandagépezet kitűnően kezeli. A kis bajok nincsenek is,  a nagyokat meg az előzőnyócév, a spekulánsok meg az ellenünk fenekedő külföldiek okozzák.

Ugyanakkor a sokat emlegetett „demokratikus ellenzék” nevű politikai entitás, ezt a választók zöme pontosan érzi, valójában nem létezik. Vannak persze visszakapaszkodni igyekvő „előzők”, van apadásnak indult E14, van útkereső LMP, új mikropárt is született. De még mindig nincsen senki, aki a zemberek tömegeit igazán meg tudná szólítani, elmondva nekik: nyugodtan beismerhetik önmaguknak, hogy tévedtek, mert egyrészt nem ciki, másrészt van friss, megbízható alternatíva.

Úgyhogy a 2014-es választásokat a Fidesz-KDNP fogja nyerni, vélhetően nagy arányban. Erre az eshetőségre készül valaki, mármint őrajtuk kívül? (A készülés alatt nem a csomagolást értem.)

Muszáj valakit tönkretenni egy indulatos vitában született, szerencsétlen megnyilvánulása miatt?

A zöld ruhás nő nevét, pontos korát, sorsát, körülményeit nem ismerjük, Internet Népe,  mégis velünk él, mióta egy sajtótájékoztatón – ahol felháborodott diákok zavarták meg Balog Zoltán és Hoffmann Rózsa mondókáját –  összevitatkozott a fiatalokkal, haragos szavakkal próbálva „helyretenni” őket. Most aztán megnézheti magát, szó szerint: a róla terjengő képeken  a korlátoltság, a butaság szimbólumaként jelenik meg.

Gondolom, a hölgynek van családja, vannak kollégái; gondolom, kimegy az utcára, bemegy a boltba, és egyre könnyebben fordul elő, hogy felismerik, és összeröhögnek a háta mögött. Esetleg utána is szólnak, hogy „tanujjá má”, vagy megkérdezik, merre van London.

A zöld ruhás nő valószínűleg azok közé tartozik, akik még hisznek a jelenlegi hatalomnak. A kormány sajtójából tájékozódik, esetleg vonult is a Békemeneten. Nagyra tartja „az ország felelős vezetőit”, és zavarja, ha valaki a szavukba vág. Biztosan tekintély- és rendpárti ember,  akit bosszant mindenféle ramazuri – adott esetben hangot is ad a bosszúságának, keresetlen szavakkal. Kb. ennyi a bűne. Mint minden felnőtt, a közélet iránt érdeklődő embernek, nyilván megvan a szavazatnyi felelőssége abban, hogy merre tart az ország. De nem politikus, nem közszereplő. Nincs nagyobb hatalma, mint bármelyikünknek. Egyetlen szavával sem értek egyet, tényleg elkeserítően alacsony színvonalú volt a hozzászólása, ugyanakkor ami ellene folyik, az legalább  olyan borzasztó.

Muszáj valakit tönkretenni egy indulatos vitában született, szerencsétlen megnyilvánulása miatt? Valóban a nyilvánosság szégyenfalára kell kiszögezni egy egyszerű, hétköznapi ember képét? Internet Népe, nem vagyunk  olykor igazságtalanul gyűlölködők, cinikusak és érzéketlenek?