A kérdés korántsem irreleváns.

Orbán lehülyézése az utóbbi időben egyre gyakoribb: a múlt héten az Amerikai Magyar Népszava közölt tudományoskodó cikket arról, hogy vajon milyen elmebajban szenved a miniszterelnök, amire frappáns riposzt jelent meg a hvg.hu-n, miszerint illetlenség valakinek az elmeállapotán élcelődni.

Most meg a tiszteletre méltó Róna Péter állítja, hogy Orbán szellemileg leépült.

A Fidesz egyébként nyilván nem sértődhet meg ilyesmin, emlékeim szerint Deutch Tamás még fürkorában hívott össze sajótájékoztatót, melynek kizárólagos témája Gyurcsány elmeállapotának elemzése volt. Az ellenfél lehülyézése a bibliai tiltás ellenére (Mt 5,22) az egész modern korban szerves része a vitakultúrának, szelavi.

De vajon mi a helyzet, úgy valójában, Orbán Viktor agyával?

Úgy vélem, a kérdés korántsem irreleváns, és nem kéne diszkréten szőnyeg alá söpörni. Más betegségén tényleg nem illendő élcelődni; a  reszkető kezű agysebészen vagy az erősen rövidlátó buszsofőrön sem kacagnánk, de helyesnek látnánk, ha sürgősen felhagynának a tevékenységükkel. Ha Orbán szellemileg leépült, akkor szakorvosi segítségre van szüksége, nekünk pedig másik miniszterelnökre, kb. tegnap.

Vannak jelek. Nem a ziláltságot, a feltűnő püffedtséget, a szemlátomást lassuló verbális reflexeket vagy az egyesek szerint fura arcmozgásokat sorolnám ide, ezek lehetnek a túlhajszoltság, kimerültség, sőt egészen egyszerűen az idősödés jelei is. Az sem elképzelhetetlen, hogy a miniszterelnök pánik-szindrómás, vagy a bipoláris depresszió középsúlyos változatától szenved; mindettől még lehetne pompás politikus. Azonban a teljes kontrollvesztés, a realitásérzék eltűnése, a tényektől való makacs elzárkózás szerintem másra utal.

Nem hiszem, hogy Orbán Viktornak széthullott volna az agya. Attól tartok, a helyzet súlyosabb. Az utóbbi kb. tíz évben Orbán durva személyiségtorzuláson ment át. Nyilván nagyon erőteljes kiválasztottság-tudata van, egyértelműen konfliktusfüggő, és az a tévképzet alakult ki nála, hogy mindig mindent ő tud a legjobban. Nyilván voltak esetek, amikor valóban így volt, hiszen rendkívül éles eszű ember. Viszont mára az önreflexióra való készség legkisebb jelét sem mutatja; ha bármilyen ellenállásba ütközik, azt szerinte ellenséges erők okozzák, amiket le kell győzni, azonnal és végérvényesen megsemmisíteni. Vannak a történelemben ilyen vezénylő tábornokok, cézárok és váteszek.

Valakik nagyon várták az égi küldöttet, hát rábeszéltek valakit arra, hogy ő az; Orbánt valószínűleg nem is kellett nagyon győzködni.

A fő probléma, hogy ez kollektív delírium. A vezérért kritikátlanul rajong a környezete. Érzelmileg és egzisztenciálisan olyan erősen kötődnek hozzá, hogy már el sem tudják képzelni nélküle az életüket. Rá nem  döbbennének, hogy ez a király rég mezítelen, hogy ez a vátesz lóvá tesz; akkor sem ismerik be maguknak az igazságot, amikor a csatát már rég csak a térképasztal fölé hajolva vívják, s csupán üszkös romok vannak a bunkeren kívül.

Őrizzen minket a Mindenható Isten.