Így működik Bayer Zsolt

0.jpgBemutatkoztam; Kubatov elröhögte magát, kérte Bayer számát, én meg elküldtem neki sms-ben.

Szerintem nem kéne arról értekezni, hogy mekkora tehetség a Zsolt és milyen kár érte; nem nagy tehetség, és nem kár érte. Bayer középszerű és félművelt Szabó Dezső-epigon, aki kevés árnyalattal, viszont mérnöki pontossággal dolgozik. A sikere titka: futószalagon gyártja, amire van kereslet.

A  tíz év alatt, míg a Nemzetnél dolgoztam, csak néhányszor találkoztam vele. Szinte mindenki viszolygott tőle a kollégák közül. Mindenki tudta, ki ő: a Párt Embere. Olykor átvágott az irodán, ahol dolgoztam, ilyenkor nem köszönt senkinek, és ez nem is igazán zavart senkit.

Kevéssel azután, hogy elment a laptól, valami adminisztrációs baki folytán én kaptam meg a telefonszámát. Elég idegesítő hetek következtek: rendszeresen hívtak azzal, hogy szevasz, Zsolt, vagy jó napot, Bayer úr. (Egyszer majdnem elmentem helyette egy lakossági fórumra, mert a polgármester nem értette a bemutatkozásom.) Mikor felhívtam Zsoltot és kértem: szóljon már az ismerőseinek, hogy én nem ő vagyok, jóízűt nevetett. Gondolom, nem intézkedett, mert másnap megcsörrent a telefonom, és egy hang így szólt: „Szevasz, figyelj, van itt valami, írd már meg, mondhatom most?” Kérdeztem, kivel beszélek, és így felelt csodálkozva: „Kubatov Gábor”. Bemutatkoztam; Kubatov elröhögte magát, kérte Bayer számát, én meg elküldtem neki sms-ben.

Szóval tudtuk, hogy ő a Büszke Pártember, da azt azért nem, hogy ennyire közvetlen vezérléssel működik. Zsolt nem egyszerűen egy nemzeti-konzervatív újságíró, aki kritizálja a ballib politikát. Zsolt hangja a Párt hangja, ez van. Hát persze, hogy nem lesz itt semmi komolyan vehető elhatárolódás.